Pszichológus vagyok és közgazdász, Mozgásterapeuta, Tréner és Szervezetfejlesztő, Apa, Férj, Barát, Harcos, Útkereső, Utazó…
Sok minden egyszerre!

A hivatásom…

Üzleti trénerként, coachként, és művészetterapeutaként 15 éve támogatok embereket, hogy teljesebb életet éljenek. Segítséget nyújtok abban, hogy megtalálják önmagukat, hivatásukat, testi és lelki egyensúlyukat, női és férfi identitásukat, munkájuk és családi életük egyensúlyát.

Hiszem, hogy:

„Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá,
Akár azt, hogy nem,
Igazad van!”
Henry Ford

 Rajtunk múlik…

Hiszem, hogy mindnyájan feladattal és sok-sok tudással érkeztünk erre a világra, ám sok esetben nem tudunk, nem merünk lehetőségeink és képességeink maximuma szerint élni. Aggódunk, félünk, mérlegelünk a helyett, hogy mernénk, akarnánk, hinnénk, vágynánk, küzdenénk…

Pedig az életünk bármely percében döntünk, és dönthetünk úgy, hogy sikeresek, boldogok, kiegyensúlyozottak legyünk. Csak rajtunk múlik!

A kiteljesedett élethez fontosnak tartom, hogy ne csak öregedjünk, hanem fejlődjünk is, büszkén tekintve az értékeinkre, és folyamatosan tanulva a hibáinkból, félrement döntéseinkből.

 

Apaként és Férfiként…

10256718_10152728140174454_6472328920963890500_o

Férjként, 3 fiúgyermek Apjaként, régóta keresem a Férfi helyét, szerepét a sok elvárás és

feladat közepette. Azt, hogy hogyan tudunk mi, Férfiak a leginkább önmagunk lenni, sikeres lenni a sok életterület között és hogyan tudunk boldogan, harmóniában élni önmagunkkal, párunkkal, családunkkal.

Óriási feladatnak látom az Apaságot. Hatalmas kihívás sok küzdelemmel, ugyanakkor a világ legcsodálatosabb „hivatása” mely szépségével minden nehézségért kárpótol.

HA ÉRDEKEL PÁR GONOLATOM AZ APASÁGOMRÓL: www.apamegintjofejlesz.blog.hu
Fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjek…

Fontosnak tartom, hogy én magam is folyamatosan fejlődjek. Rendszeresen járok újabb és újabb tréningekre, képzésekre, coachingon veszek részt, olvasom és számos módon fejlesztem szakmai tudásomat és önismeretemet.

Teszem mindezt azért is, hogy az életem területein egyre jobban működjek és azért is, hogy a csoportjaim, coachingjaim résztvevőinek utat, példát mutassak.

 „Az életem a tanításom.”
Mahatma Ghandi

 

Hiszem, hogy mindannyiunkban bennünk van az erő és a lehetőség a fejlődésre, csak teret kell adni a kibontakoztatására. Szembe kell néznünk gátjainkkal, korlátainkkal és túllépni rajta. Megálmodni jövőnket, tenni érte és végül elérni.

“Hiszem, hogy mindannyian, minden korban képesek vagyunk változni!”
Halmos Gábor

 

Ha készen állsz változni, segítségedre lehetek benne, keress bizalommal!
info@aferfiutja.hu / 06-30-6347-417