Médiában megjelent…
Önmegvalósítás pici gyermek mellett - Future Work Fesztivál, Videó

– Mit jelent ez az Apák/Anyák számára?
– Mit tehetünk, hogy felkészültek legyünk a gyermekek érkezésére?
– Milyen példát mutatunk gyermekeinknek a munkáról?
… ilyen és még sok más érdekes téma felvetődött!
Köszönet a www.anyacsavar.com – nak a meghívásért! 🙂
Beszélgetőtársak: Paizs Dóra (Anyacsavar), Halmos Gábor (A férfi útja – Tudatos férfiak köre), Békéssy Olga (21. Század Kommunikáció), Zvolenszky Zsófia (filozófus).
A VIDEÓ MEGTEKINTHETŐ EZEN A LINKEN…
Hol vagytok Apukák? - Ridikül műsor, DunaTV
„Más besegíteni a háztartásba, és megint más csinálni azt” – interjú Halmos Gáborral, ridikul.hu

„Körülbelül másfél éve kezdtem el a blogot. Nagyon élvezem és szeretek írni, már amennyi időm marad rá három gyerek és a munka mellett. Feltölt az írás, jólesik formába önteni a gondolataimat. A visszajelzések is pozitívak, akik olvassák, szeretik, hogy az apaságnak nemcsak a pozitív, de az árnyoldalait is bemutatom: a realitást, a vicceset, a szomorút, a tragikomikust, mindent, ami a gyerekek környezetében előfordul. És ez jó, mert magukra ismernek. Rendszeresen bebizonyosodik: az élet írja a legjobb sztorikat.”
Amikor nem blogolsz, mivel foglalkozol?
Közgazdász és pszichológus vagyok, alapvetően trénerként dolgozom: változásmenedzsmentet, vezetői tréninget tartok nagy cégek számára. Dolgozom továbbá pszichológusként is, egy művészetterápiás irányt használva, amely mozgásra, rajzolásra és kreatív elemekre épülő terápiás módszer. Ez alkalmas az önismeret fejlesztésére, de terápiás célokra is. Például amikor programokon elvonulunk több napra egy vidéki helyszínre, vagy kimegyünk az erdőbe sok művészetterápiás elemet használok.
Miről szól A Férfi útja? Mesélsz erről bővebben: te hoztad létre?
Igen, én hoztam létre. Azért indult el, mivel sok éve folyamatosan emberekkel dolgozom, és nagyon sok férfit látok, aki nem úgy éli az életét, ahogyan valójában szeretné. Jó pár példát látok arra, hogy amennyire sikeres valaki a munkájában, annyira sikertelen a párkapcsolatában, vagy éppen családapaként. Esetleg kemény stílusa, a túl sok munka miatt még a barátait is elmarja maga mellől. Azt éreztem, hogy a férfiaknak szükségük lenne önismeretük fejlesztésére, ugyanakkor nehezebben indulnak el ezen az úton. A meghirdetett önismereti kurzusokat is 90%-ban nők látogatják. Azt gondoltam, hogy létrehozok egy olyan közösséget, ahol mi férfiak magunk között tudjuk megbeszélni a kihívásainkat, férfikörben támogatjuk egymást, és mindenki fejlődhet a saját útján. Kíváncsi voltam, hogy elérhetők-e a férfiak, és ha igen, elég nyitottak-e arra, hogy változzanak. A jó hír: igen, a férfiak is készek fejlődni, csak a megfelelő közeget kell megteremteni számukra.
Emellett én magam is úgy éreztem, hogy fontos fejlődnöm a „férfitémában”, hiszen van három fiúgyermekem, akiknek én mutatok apai mintát, és ez komoly felelősséget is jelent. Összességében azt tapasztalatom, hogy nagy szükség van támogatni a férfiakat, ugyanakkor egyre nagyobb is a nyitottság erre.
Jobban megnyílnak a férfiak, amikor csak egymás között vannak?
Sokkal jobban! Amikor mi férfiak összejövünk, az általában nagyon békés, természetes: mindenki nyitott, őszinte, bevállalós. Néha el is képedek, hogy öt perc sem telik el és máris kiteszik az asztalra a legnehezebb és a legmélyebb témákat, ugyanakkor nincs rivalizálás, helyette egy jó értelemben vett támogató és együttműködő beszélgetés alakul ki, tanácsokkal segítik egymást a jelenlévők. Vegyes csoportban, nőkkel együtt egész más dinamikák alakulnának ki, nehezebben tudnánk igazán mélyen beszélgetni a férfitémákról. Egyszerűen mások vagyok, más a ritmusunk, másképp kommunikálunk. Ezért is jó, hogy a vegyes csoportok mellett vannak külön női és már férfikörök is.
Társadalmilag azt látom nagyon nehéznek, hogy az elmúlt 10–20 évben jelentősen átrendeződtek a szerepek és az elvárások. A nők nagyon sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, a férfiak azonban kevésbé követték a változásokat. Napjainkban sok esetben a nők vállalkoznak, pénzt keresnek, akár még többet is, mint a pasik, gyereket nevelnek, háztartást vezetnek stb. „Univerzálisak” lettek és sok területen valóban jól teljesítenek.
A pasik ugyanakkor nehezebben alkalmazkodtak a változásokhoz. Pénzt keresnek, jó esetben besegítenek a háztartásba, de sok területet nem tudnak átvenni a nőktől. Nem ugyanaz „besegíteni” vagy „átvenni” egyes feladatokat! A férfiak természetesen keresik a helyüket, hogyan tudnak ebben az új szereposztásban teljesíteni. Sok esetben azért kezdenek el foglalkozni magukkal, mert azt érzik, „elfejlődik” az asszony mellőlük: „Szeretjük egymást, jól megvagyunk, de egészen egyszerűen előbbre jár, olvas, önismereti csoportba jár, érzem, hogy fejlődik, és muszáj nekem is lépést tartanom vele.”
A cikk megjelent: http://www.ridikul.hu/2017/03/01/mar-besegiteni-a-haztartasba-es-megint-mas-csinalni-azt-interju/
Fókuszban: a férfi - Test & lélek magazin. 2016.03. szám
Részletek a cikkből…
Bevezetés
Halmos Gábor pszichológus, coach önismereti tréningeket szervez férfiaknak. A szakember hangsúlyozza: mivel a gyermek mintákat követ, igen sok múlik az apán a tekintetben, hogy milyen felnőtt lesz a fiából.
Egy nőnek 9 hónapja van felkészülni az anyaságra. A férfinak, jóllehet végigasszisztálja a terhességet, általában csak akkor esik le a tantusz, hogy apává lett, amikor már ott van a baba a kezében. Némelyek könnyen azonosulnak az új szereppel, másoknak idő kell, ez türelmet kíván a nő részéről. Egy csecsemővel a férfi nem igazán tud mit kezdeni, de fontos, hogy a nő engedje bizonyítani. Hagyja csak bénázni! Amennyire tőle telik, a férfi is vegye ki a részét a feladatokból, és legyen jelen, ami persze nem azt jelenti, hogy az okostelefonját nyomkodva ül a kicsi mellett a kanapén. A gyerek tőlünk lesi el a szerepeket, tőlünk tanulhatja meg, milyen a családja mellett elköteleződött férfi, milyen az apa és az anya viszonya. Az ő szeretetkapcsolatuk saját viszonyainak modellje lesz. A nő számtalan módon tudja erősíteni a kiegyensúlyozott apa fiú-kapcsolatot. Vonja be a férfit a gyermeknevelésbe, osszon rájuk közös feladatokat, hagyja őket versengeni, közös”fiús programokat” szervezni, és biztassa őket érzéseik kifejezésére- tanácsolja szakember.
Halmos Gábor szerint nem törvényszerű, hogy egy csonka, diszfunkciós családban nevelkedett gyerekből szerepzavaros felnőtt lesz, de ha kiesik a hiteles férfiminta, érdemes a fiúgyerek elé más rokon, barát, esetleg tanár példáját állítani. Minden édesanya a legjobbat akarja gyermekének, de férfiszerepet egy nő nem tudja átadni. …
A kalandozások kora
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a férfiak, akiknek egy korai házasság miatt kimaradt a kalandozások periódusa, a féktelen bulizás, a nagy felfedezések és kiábrándulások időszaka, negyvenéves koruk környékén krízist élnek át, és be akarják pótolni a lemaradást, ami gyakran a párkapcsolat megromlásával jár együtt – veszi át a szót Halmos Gábor.
Manapság egyébként a „fiatal férfikor” sokkal hosszabb, mint száz éve, a lehetőségek kiszélesedésével tendenciává vált a fontos életesemények halogatása. A férfiak nem szívesen köteleződnek el, tanulni, „élni” akarnak, a házasság helyett az élettársi viszony lett a preferált együttélési forma, amely bonyolultabb volta miatt nem kedvez a nők gyerekvállalási kedvének, emiatt drasztikusan kitolódott az első baba érkezése. Az egyéni ambíciók megélése nagy jelentőséggel bír a mai világban, márpedig az nehezen egyeztethető össze a nők ketyegő biológiai órájával. Fejlett érzelmi intelligenciát kíván mindkét fél részéről a párkapcsolaton belüli mozgástér biztosítása. Ha a férfi úgy érzi, párja támogatja az útkeresésben, kvázi megmarad szabadságának darabkája akkor is, ha férj lesz és apa, és nem kell teljesen lemondania a barátairól, korábbi élete minden privilégiumáról, persze a csajozást kivéve, akkor nagyobb kedvvel és bátorsággal vág bele a családalapításba. A kisajátítás, a teles kontroll megmérgezi a férfi-nő viszonyt, a párkapcsolat nem attól lesz jó és tartós, ha a két fél összeolvad. …
A boldog békeidők és a nagy krach
Fontos, hogy a férfi férfi maradhasson!- figyelmeztet Halmos Gábor – Bár ő „apuci” a gyereknek, de nem a nőnek! Magát a kifejezést is jobb kerülni, ugyanis alááshatja az önbecsülést.
Érdemes támogatni a férfi önmegvalósítási terveit, hiszen ez az időszak sokszor valóban termékeny és kézzel fogható eredményeket hoz – mondja Halmos Gábor. – Vannak azonban olyanok is, akik a házas évek alatt beszürkülnek, és már semmi se hajtja őket. Beszélgettem olyan úrral, aki 20 év frigy után nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mihez kezdene, ha minden nap egy órát kizárólag magára fordíthatna. Az egyéni fejlődésnek nem szabad megállnia a családalapítással! A nők sokkal tudatosabbak ilyen tekintetben, módszeresen keresik a lehetőségeket, új hobbikat. A feleség terelgesse a partnerét, biztassa ingerszerzésre! A célok adnak értelmet az életnek, és egyúttal felfrissítik a párkapcsolatot.
A legjobb apás blogok - Kismama magazin. 2016. április-május

Egy blog apaságról, változásról, gyerekkori álmokról, hétköznapi örömökről és küzdelmekről- így összegzi virtuális naplójának lényegét Halmos Gábor, aki nemcsak három fiú édesapja, de férj, szabadúszó üzleti tanácsadó és tréner, pszichológus és művészetterapeuta is egyben, illetve még megannyi titulus tulajdonosa saját bevallása szerint. Üde színfolt a világhálón ez a blog, melynek szerzője útkereső apa és gondolkodó férfi: jó azzal szembesülni, hogy a sokszor méltatlanul elnyomott édesapákat képviselve (akik a feleségek szerint általában semmit nem csinálnak, vagy kevéssé érinti meg őket a gyermeknevelés) őszintén, a nehézségeket is felvállalva írja minden egyes posztját. Vall arról, hogy milyen ördögi is tud lenni három fiúgyermek, mekkora felszabadulás néha kivonni magát az egészből, aztán újult erővel nekivágni a családi élettel járó kihívásoknak… Aki egyszer elkezdi követni, annak hamar belopja magát a szívébe.